Gyorsan túltette magát az Ajaxtól kapott 3:-es vereségen a NAC, és a Sparta elleni 3:0-ás győzelemmel az idéyn során először felkapaszkodott a dobogóra. A NAC első gólját Fehér Csaba szerezte, aki szeptember 1. óta először talált a kapuba.
Egy hetet csúsztak a dobogóra kerüléssel. Így is tetszik a magaslati levegőn?
Nagyon. Beleszagolunk, meg körülnézünk, milyen a dobogóról a mezőny. Az Ajax elleni vereség után kötelező volt a győzelem. Jeltésértékű, ahonnan talpra álltunk.
Jellett hozzá egy Fehér-gól is.
Tetszett is. Lurling elment a bal oldalon, én meg érkeztem, és 9-10 méterről, becsúszva a kapuba lőttem.
Reális a mostani 3. helyük?
Ha az idény zárásakor is itt állunk, akkor feltétlenül. De a mostani pozíciónkból hiba lenne hosszabb távú következtetést levonni. Szoros az élmezőny, ráadásul a Twente és a Heerenveen is felzárkózhat még. AZ biztos, hogy a célunkat elértük, tizenkettediknél rosszabbak már nem lehetünk.
Akkor most már nincs temetői hangulat Bredában.
Szerintem az Ajax elleni kupakudarc után sem volt. Addig is maximálisan elégedett volt velünk mindenki, azóta meg nyertünk két meccset. Szerdán bejutottunk a kupa elődöntőjébe, aztán a sorsolás már mindenről elterelte a figyelmet.
Mit szóltak a Feyenoordhoz?
Ezt vártuk. Itt Bredában mindenki megszokta, hogy a sorsolásnál nem áll a csapat mellé a szerencse. Minden szeonban kapunk legalább egy nagycsapatot. Az idén az Ajaxot már kipipáltuk, most jöhet a Feyenoord. Nem lesz könnyű, de nem vagyunk esélytelenek. |